Vasvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete szeptemberi ülésén döntött úgy, hogy új díjat alapít „A Városfejlesztésért” elnevezéssel, melyet azon személyek és gazdasági szervezetek részére adományoz, akik a város fejlesztésében, gazdasági életében az önkormányzat és a lakosság javára kifejtett eredményes tevékenységet végeztek, illetve végeznek. A díjat első ízben a Karintia Kft.-nek adományozza Vasvár városa, elismervén a cég hosszú évek óta folytatott eredményes gazdasági tevékenységét, mellyel önkormányzatunk bevételeit is jelentősen növelte, s így hozzájárult településünk stabil működtetéséhez, fejlesztéséhez, továbbá a gazdasági közéletben a város jó hírnevét keltette. | |
A
cég 1995 óta aktívan vesz részt Nyugat- és Közép-Európában a szántóföldi
növénytermesztés termékeinek bel- és külkereskedelmében. A cég 2000. január 1-jétől az egyik legnagyobb svájci-ausztriai kereskedőház körébe került, ami stabil pénzügyi háttér mellett új lendületet adott a vetőmag és a terménykereskedelmi tevékenységnek. A díjat Kovács Tilda polgármestertől Bene Zoltán cégvezető vette át. | |
Utolsó frissítés: 2011. július 10. vasárnap, 20:27










